Az Aqua Palace Hajdúszoboszló központjában helyezkedik el, 15 ezer négyzetméternyi tiszta őrület. Az újonnan nyitott (2010 márciusában) fürdő fedett medencéje az egyik legnagyobb fürdőkomplexum Európában. Speciálisan olyan személyek számára lett kialakítva akik kifejezetten fürdő miliőre és egyedi wellness élményekre vágynak.
Az Aqua Palace trópusi fürdővel rendelkezik, jégbarlanggal és filmnézési lehetőséggel továbbá barlangban elhelyezett termálvizes fürdővel és római fürdővel a Gangeszben valamint tengervizes fürdővel. Természetesen nem hiányozhat az étterem és a játszótér a gyermekek számára. Szoptatós anyáknak külön pelenkázó szoba áll rendelkezésükre. Különböző csúszdák 12 méteres magasságig várják a látogatókat (beleértve a kisebbeket - a gyermekek számára), amelynek teljes hossza meghaladja az egy kilométert. Két különálló, mesterséges hullámokkal rendelkező szörfös pálya található a komplexumban. Ezeken felül természetesen az Agua Palace sport úszásra is alkalmas valamint szauna (infra, gőz és finn), edzőterem, squash pálya, szépségszalon, szolárium és masszázsszalon is a vendégek rendelkezésére áll. Az üdülőhely területén szintén találhatóak szépségszalonok, fodrász, szolárium és masszázs szalon. A komplexum egész évben nyitva tart ennek köszönhetően nem csak nyáron látogatható, szinte bármely évszakban alkalmas a pihenésre. A teljes komplexumot nem csak felnőttekre lett tervezve, hanem gyermekere is, ennek köszönhetően kiválóan alkalmas családi nyaralásra vagy hétvégi kiruccanásra. A tematikus medencék különböznek egymástól vezérmotívumaikban, így mindenki kiválaszthatja a neki legmegfelelőbbet. A helyszínen lehetőség van oktatót bérelni, aki megmutatja hogyan kell helyesen mozogni a vízben. Amennyiben már elege lenne a vízből, tud választani a medencén kívül szervezett aktív programok közül: squash, tenisz, lovaglás vagy szobabiciklizés. Az elfoglaltságok mindenféle életkorú személyek számára megszervezésre kerülnek.